Ekkor váratlanul nyílt a szembe-ajtó, megjelent J. néni. Azt hittem rosszul hallok. Ki kellett mennem, zsíros haj, lógó tyepláki, azonnali hatállyal boldogújévet kívántam, mert sejtettem T. arcáról, hogy fordulat van, nem kicsi. J. néni azt mondja, hogy adják már azt a papírt, aláírom, kaptam itt hideget-meleget az unokámtól a szomszédasszonytól, hogy hát miért nem írom alá, hogyha szeretem magukat, meg nem bánom azt a kutyát. (Míííí? Mégsem hiába voltunk őszintén kedvesek 2,5 évig?) Elmeséltem milyen lesz az ebke, ő elmondta, egyszer megharapta egy, itt a lépcsőházban. Biztosítottam róla, hogy hónapok óta képzem magam, aztán még hónapokig fogom az ebet. Jajj, mennyit mosolyogtunk és örültünk egymásnak. Ez nem ugyanaz az ember volt, aki este olyan kategorikusan mondta azt a nem-et. Lehet éjfél után átváltozik?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése