Igen, ez így van. Ahogy mondtam, nemcsak a rózsaszínködös örömök lesznek itt megírva. Nagyon is szenvedek, és egy nagy gondnak élem meg ezt az egész kutya dolgot. De ki ne érezne ilyet a helyemben? Évek óta szeretnék kutyát. Legyőztem egy csomó embert és akadályt. Lassan fél éve foglalkozok a konkrét fajtával, és levelezek tenyésztőkkel (összesen asszem 8-cal vettem fel a kapcsolatot, többel mindmáig tartom). Több, mint 1 hónapja megvan A kutya. És hetek vannak hátra, hogy beteljesüljön, amire úgy vártam! Szerintem, természetes, hogy megtorpanok.
BIZTOS?
- hogy ez kell nekem?
- hogy kész vagyok a feladatra?
- hogy felkészült, odaadó, felelősségteljes, nem frusztrált gazdi tudok lenni?
- hogy ez a tenyésztő kell nekünk? (túl sok jobbat láttam youtube-on, és olvastam a Cezar-könyvekben. Persze ez mind külföld)
- hogy ez A kutya kell nekünk?
- hogy ilyen színűt akarunk?
- hogy fiú vagyok vagy lány?? ... mert már lassan ezt sem tudom.
Komolyan mondom, kikészítenek a kételyek. Már semmiben sem vagyok biztos...
Nagyon rossz, hogy nincs annyi pénzünk, hogy hetente látogatást tegyünk Pesten(túlra). Az lenne az ideális... De a világ nem arról híres, hogy minden ideális.
Bár az sem normális, hogy dec. 29. óta nincs róla vizuális infónk... Az ilyen ebecske napról-napra ugrásszerűen fejlődik.
Na, majd "ma este"...
Szerintem ha ma este meglátjátok a képet, fogjátok tudni, hogy szeretnétek-e.
VálaszTörlésA blog pedig nagyon jó!
Már várom a képet:)
(Zsani voltam, Budáról:)
Köszönöm a bíztatást, kedves budai lány ;)
VálaszTörlés