alcím

TRUE STORY: Egy bichon havanese története

2012. február 19., vasárnap

11 hetes

(fotózás helyett)
Írok rosszat. Nem a kutyáról. Rólunk. Nincs türelmünk. Legalábbis nem annyi, amennyi egy kiskutyához kéne. Beteg vagyok. Utálok a lakás fűtetlen részeiben a kutyával játszadozni. Egyre jobban. Próbáljuk szoktatni a szobához (neki is jobb a melegben), de annyit nem bírok porszívózni, hogy sose találjon valamit a földön, amit megehetne. Minden szöszt és koszt felzabál. Unom, hogy percenként 3-4x kiabálom, hogy "nem", "nem szabad", "kérem", "kifelé". Oké, hogy pozitív megerősítésekkel neveljük, de ha nincs mit megerősíteni, mert mindig rosszat csinál? Már nem bírom nézni, hogy mindig a kennelben ücsörög. Sőt, már lassan az is idegesít, hogy egyáltalán nem zavarja, ha benne van. Lefekszik aludni, és még cuki is. Egyáltalán nem akar kijönni. Ha a jó viselkedését (hogy nyugodt, jól viselkedik) meg akarnám erősíteni, és megjutalmazom azzal, hogy kiengedem, azonnal hülye lesz. Továbbra is nagy teher, hogy még mindig titkoljuk a szülők elől. Én is T. is. Felnőttek vagyunk, és ez a viselkedés nem kicsit gáz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése