alcím

TRUE STORY: Egy bichon havanese története

2012. március 5., hétfő

Megjöttünk a dokitól

Végre azt az orvost kaptuk, akihez már 3 éve járunk Morrisszal. Eddig valamiért mindig elkeverdtünk egy másikhoz, nah mindegy...  Rend a lelke mindennek: elmondtam neki mindent elölről...
A tappancsokkal nincs semmi baj. Minden kutya tappancsa ilyen: a két középső ujj össze van kötve, mert oda terhelődik a legnagyobb súly menés közben. A hasán levő pöttyök pedig olyanok, mint az embernél. Zsírral betömődött pórusok. Tisztogatni kell, Nizorallal mosogatni :) Kis koszlobár. 2 hét múlva veszettség elleni szuri és kész ia az oltási program. (Az útlevelét is megkapja.) Aztán mehetünk ki a tavaszba barátkozni a sok kutyussal :)
Alig várjuk!
---
UPDATE 21:01
Borókát az eddigieknél jobban megviselte az oltás. Teljesen kedvetlen, zsibbadt, bamba... Leginkább alszik. Onnan tudjuk, hogy nincs komolyabb baja, hogy az ebédet és vacsorát is megette, ill., hogy csóválta a farkát, amikor T. hazajött, de ez az üdvözlés nem AZ az üdvözlés volt, ezt mindenki látta. Ha megsimítjuk a hátát (ahova a szurit kapta) visít és fülét-farkát behúzza. Szegényke. Most is alszik. Nagyon készen van :(
... és mit lép erre a macska? Végleg elárulta magát, hogy SZERETI! Azt hinné az ember, örül a Kandúr, hogy nem zaklatják, végre nyugi van... de nem! Kínlódik. Járkál fel-alá és időről időre csekkolja az ebet! Odamegy hozzá, teljesen közel, végigszimatolja. A kutya erre maximum kinyitja a szemét... Morris aggódik a kisbarátjáért. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése