Szeretnek a dolgok visszafelé elsülni, és lesz kutyája annak, aki sosem akart, és nem lesz annak, aki majd megfeszül érte... Minél inkább vágyok-vágyok-vágyakozok, annál több ismerősöm jelenti be váratlanul, hogy ilyen-olyan oknál fogva kutyával kell megosztania a lakását... én meg izzzok, izgulok, az én álmommal mi lesz?
Hetekben mérhető a vágyott "igen" érkezése a nagy kérdésre. Miért kell várni a válaszra és kinek szól a kérdés? Ehhez tudni kell a rút igazságot, hogy albérletben lakó egyetemista vagyok, és mindenről a tulajdonos dönt. Egyszer már kaptam ugyanerre a kérdésre ugyanettől a személytől nemleges választ. Több, mint két éve. Két év nem kevés. Sok minden változik ennyi idő alatt... Csak az én kutyavágyam nem enyhül. Ez már krónikus.
Csodára várok... kicsire, szőrösre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése